Gyógyítsam meg a visszéreket magam, Richelle Mead: Vérvonalak

Egy kéz tapad az ajkamra egy másik pedig a vállamat rázta, felriasztva a legmélyebb álmomból. Egy őrült gondolat futott át az agyamon. Biztosan ez történik. A legrosszabb rémálmom most válik valóra. Itt vannak! Értem jöttek! Hunyorogva pásztáztam végig a sötét szobát, majd végül apán arcán állapodott meg a tekintetem. Abbahagytam a kezdete visszér kezelése vélemények, teljesen össze voltam zavarodva.

Apám engedett a szorításon és hátrébb lépett, tekintete azonban fagyos volt. Felültem az ágyba, a szívem összevissza kalapált. Nem keltél fel, hiába szólongattalak. Természetesen ez mentség arra, hogy halálra rémítsen. A földszinten találkozunk, a dolgozószobában. A szemem elkerekedett, de nem gondolkodtam sokáig a válaszon.

Nótár Mary - Te gyógyítsd meg

Erre nem volt más válasz: - Igen uram, természetesen. Én megyek és felébresztem a húgodat is — kifordult az ajtón, én pedig kiugrottam az ágyból.

Betekintés: Kun Ákos - Ezoterikus körkép

És emlékszel, csendben. Ne ébreszd fel anyádat. Gyógyítsam meg a visszéreket magam az ajtómat és szó nélkül otthagyott. A pánik, ami az imént csendesült, most ismét hullámokban tört rám. Miért van szüksége Zoéra? Egy ilyen éjszakai ébresztő mögött, csak is az alkimisták állhatnak és a húgomnak semmi köze sincs hozzájuk.

Gyakorlatilag én is felvoltam függesztve ezen a nyáron a közelmúltban történt események miatt. Mi lehet ez az egész? Richelle Mead: Vérvonalak konyvfanoknak. Egy pillanat, a világ forgott körülöttem, megragadtam hát az ágy támláját, hogy összeszedjem magam. Átnevelő intézet. Ez volt a fiatal alkimisták rémálma, ahogy nekem is. Nem tudni hol található az intézet, pont azért, hogy a vámpírok, még csak véletlenül se tudják elhurcolni onnan az odakerült alkimistákat, hogy aztán eltérítsék őket a helyes útról.

Hogy mi is az átnevelés, azt soha nem akartam igazán megtudni. Én még csak egyszer láttam egy embert, aki visszajött onnan, de miután visszatért, már csak fél ember volt.

Hogyan gyógyítsam magam -

Zombivá változott, és én inkább nem akartam belegondolni, hogy mit tehettek vele, hogy ilyenné vált. Apám sietető szavai visszhangoztak a fejemben és én megpróbáltam levetkezni félelmemet.

Eszembe jutott egy másik intelem is, amit mondott, hogy maradjak csendben. Édesanyám nem volt jó alvó.

Richelle Mead: Vérvonalak

Általában nem számított, ha rajtakapott, mikor alkimista ügyben osontunk ki a házból, de az utóbbi időben anyám nem volt túl szívélyes a férje és a lánya munkaadójával. Azóta dühös volt az alkimistákra, mióta a múlt hónapban visszahoztak a szülői házba és a családi házunk onnantól kezdve a saját börtönöm lett.

Anyám és apám között szörnyű vita volt emiatt és azóta Zoé és én gyakran szinte csak lábujjhegyen járkálunk a lakásban. Miért kell nekik Zoé?

A kiégés – Pál Feri előadása ()

A kérdés belém égett, igyekeztem, hogy mihamarabb kész legyek. A farmer és a póló szóba se jöhetett. Ehelyett egy vasalt szürke szövetnadrágot és egy fehér gombos inget vettem fel. A sötétben a grafitszürke pulóveremet találtam meg, ami ment a szerelésemhez, kiegészítőnek pedig egy fekete övet kötöttem a derekamra, a nyakamba pedig a mindig viselt arany láncomat akasztottam, amin egy kis kereszt volt.

A hajam volt a nagyobb probléma. Már két óra alvás után is olyan volt, mint egy szénaboglya. Megpróbáltam a lesimítani, amennyire csak lehetett és aztán egy kiló hajlakkot fújtam rá, abban reménykedve, hogy ezzel kibírja azt, ami rám vár.

Egy könnyű sminket vittem fel az arcomra, többre nem volt idő. Az egész összesen gyógyítsam meg a visszéreket magam percbe telt, ami egy új készülődési rekord volt. Néma csendben rohantam lefele a lépcsőn, ne hogy felébresszen édesanyámat. A nappaliban sötét volt, de a dolgozószoba felöl halvány fény festette meg a padlót. Figyelmeztetően hívogatott.

Résnyire nyitottam az ajtót és becsusszantam a szobába. Apám rám pillantott és tetőtől, talpig végigmért, majd láttam a szemében, hogy jóváhagyja az öltözékemet, vagy lehet, hogy csak a pókerarca mögé elrejtette a kritikát, amivel az öltözékemet illetné?

Az hírhedt alkimista ott állt az ablak előtt karba tett kézzel, pont olyan keménynek és szigorúnak tűnt, mint amire emlékeztem. Ha még mindig neheztelt rám emiatt, akkor azt most nem mutatta. Egy határozott bólintással üdvözölt és az arca semleges marad.

Még három alkimista volt rajta és apámon kívül a gyógyítsam meg a visszéreket magam. Bemutatták őket nekem: Barnes, Michaelson és Horowitz hívták a másik három fickót. Barnes és Michaelson apámmal és Stantonnal lehettek egyidősek. Horowitz viszont a húszas évei közepén járhatott és volt egy tetoválása.

Mindannyian ugyan olyan unalmas üzleties öltözetet viseltek, mint Én, leírhatatlanul unalmas színekben. Célunk az volt, hogy mindig elegánsak legyünk, de sose vonjuk magunkra a figyelmet.

Az alkimisták, már évszázadok óta Men in Black-et játszottak, még mielőtt az ember álmodni mert volna arról, hogy van élet a földön kívül. Ismét nyugtalanság fogott el. Ez valami kihallgatás? Talán azt akarják tudni, hogy megváltozott e a lojalitásom az alkimisták felé, amiért segítettem egy hitehagyott félig vámpír lánynak? Keresztbe fontam, hát a karomat a mellkasomon és megpróbáltam teljesen nemtörődöm arcot vágni, abban reménykedtem, hogy ettől magabiztosnak tűnök, majd.

Mielőtt bárki is megszólalhatott volna Zoé lépett be a szobába. Becsukta maga mögött az ajtót és körbenézett a nagy szemével, amiben félelem csillogott.

Apám dolgozó szobája hatalmas volt — külön építette hozzá a házhoz. Ahogy néztem a húgomat rájöttem, hogy kezdi megérteni a szituációt, tudtam, hogy úgy érzi csapdába került. Tekintetünk találkozott, miközben együtt érző pillantást vetettem rá. Ez megtette a hatását, mert odahúzódott az oldalamhoz, mint egy védelmezőhöz. Sejtette, hogy egy oldalon állunk. Aztán hagyta lógni a húgom nevét a levegőben, így aztán egyértelmű volt számunkra, hogy csalódott. Azonnal tudtam, hogy miért.

Zoé farmert viselt és egy régi pulóvert és barna haja két aranyos, de hanyag copfba volt kötve. Bárki más lehetett volna szalonképes, de nem Zoé. Stanton ugyan olyan udvariasan üdvözölte Őt is mint engem az imént és aztán apám felé fordult. Sőt tudom, hogy nem. Hisz, még csak az alapképzésen van túl. Sydney esetében pedig ott vannak a közelmúltbéli események… Szépen lassan elkezdett összeállni a fejemben a kép.

Az gyógyítsam meg a visszéreket magam és legfontosabb dolog, hogy nem fognak az átnevelő intézetbe küldeni. Legalább is még nem. Ez is valami.

Viszont egy korábbi gyanúm beigazolódni látszik, ami azt illeti egy küldetés, vagy egy munka és azt akarják, hogy ezen Zoé helyettesítsen engem, mert ő, ellentétben a családom néhány tagjával, nem árulta el az alkimistákat. Apámnak volt igaza volt abban, hogy ő csak az alapképzésen vett még csak részt. Alkimista nem lehetett csak úgy az ember, arra születni kellett, ugyan is a szakma kizárólag örökölhető volt: szülőről, gyerekre szállt és a mi családunkban, már eldőlt, hogy ki örökli a mesterséget és a vele járó tudást és kötelezettségeket.

A nővérem, Carly, most főiskolára jár, így ő túl öreg.

Nem forrófejű, céltalan vagdalkozók lettünk, éppen ellenkezőleg: most ismerjük fel saját, egyéni erőnket, jelentőségünket és ezzel a felelősséget is, mihez kezdünk személyes energiaforrásainkkal. Ráébredést hozhat ez a Telihold eddigi életszemléletünk roskadozó alappilléreire és a betanult, követett minta helyett a tiszta tudat, az új látásmód belső tüze hevíthet minket: nem kérünk többé külső irányítást, köszönjük szépen, innentől majd mi tudjuk. Szűknek találjuk a felmenőink által vágott ösvényt és más utat választunk: a sajátunkat, ami egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Életet szeretnénk, hús-vér, földi életet, minden gyötrelmével és katarzisával, veszteségeivel és gyümölcseivel, érzelmeinek teljes skálájával, nem kell terelgetni, irányítani, félteni minket, hiszen mi magunk sem félünk.

Apám, Zoé-t tanította be a biztonság kedvéért, ha velem valami történne, mondjuk egy autó baleset, vagy egy vámpírtámadás. Egy kicsit előrébb léptem, nem tudtam, hogy mit akarok mondani, csak tudtam beszélnem kell, amíg még megtehetem.

A kiégés 16.

Az egyetlen dolog, amit tudtam, hogy nem hagyhatom, hogy Zoé-t is beszippantsa ez az alkimista szövetség. Féltettem őt nagyon, jobban, mint amennyire attól féltem, hogy átnevelő intézetbe kerülök, pedig attól is rettegtem.

Teljes mértékben fel vagyok készülve egy újabb küldetésre, sokkal inkább, mint a húgom. Ismerem a munka minden csínját bínját. Honnan tudjuk, hogy megbízhatunk benne és a jövőben nem fogja ugyan ezt tenni a parancsunk ellenére. Ha most megmutatom az igazi érzéseimet az nem segít a helyzeten.

De Rose Hathaway végül bizonyította ártatlanságát és felmentették a vádak alól. Ebben az esetben, pedig nem is voltam a bűntáras. Sőt, mindazt, amit tettem, segített fényt deríteni az igazi tettes kilétére. Barnes felhorkant. Hinned kellett volna abban, amit az alkimisták a hangszalagok visszér neked és nem elszökni, hogy saját magad jár gyógyítsam meg a visszéreket magam az igazságnak. De ha már így alakult, legalább össze kellett volna gyűjtened az összes bizonyítékot és rendelkezésre álló információt, amit aztán át kellett volna adnod a feletteseidnek.

Hogyan is magyarázhatnám le, hogy nem a bizonyítékok érdekeltek, nem akartam semmit se bizonyítani, csak segíteni akartam Rose-nak, mert éreztem, gyógyítsam meg a visszéreket magam a lány igazat mond?

De ez valami olyasmi volt, amit tudtam, hogy sose értenének meg. Mindannyian azt hiszik, hogy a világon a legrosszabb teremtményei a vámpírok. Magyarázzam el nekik, hogy láttam, hogy Rose tisztességes vámpír, azt hiszem, hogy ez most nagyon nem segítene az én helyzetemen. Vagy mondjam azt, hogy egy másik vámpír megzsaroltak, hogy segítsek neki, ez még rosszabb magyarázat lenne.

Bár ezt legalább elhinné minden alkimista.

Tájékoztató kiadvány szervátültetett és szervre váró embereknek - PDF Free Download

És reméltem, hogy kapok egy másik feladatot és ez az egész feledésbe merül. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne látszódjon az arcomon a hazugság. Igazán szégyelltem magam. Sekélyes és szégyenletes viselkedés volt a részemről, de tudtam, hogy ez az egyetlen magyarázat, amit az alkimisták el tudnak fogadni ebben a helyzetben. Michaelson felhorkant: - Félrevezetett, de hát ez meg se lep. A többiek megvető pillantással méregettek, még az apám is. Csak Stenton tűnt úgy, hogy kételkedik a szavaimban, de aztán bele törődött, hisz Ő aztán számos hasonló kudarcot látott már.

Az apám most a többieket nézte, arra várva, hogy valaki hozzáfűzzön valamit a hallottakhoz, de mivel senki nem szólalt meg, így hát megrántotta a vállát. Richelle Mead: Vérvonalak - konyvfanoknak. Nem mintha teljesen érteném, hogy miért van rá szükségetek — mondta kissé vádlón, de a hangjából nem lehetett kihallani.

Kíváncsi voltam, vajon hányan lehetnek a többiek. Minél több ember jön ide, annál fontosabb dologról van szó. Vajon mi lehet a feladat? Láttam az gyógyítsam meg a visszéreket magam nagyobb dolgokat is eltusolni egy két ember segítségével.

Milyen nagydolognak kellett ahhoz történnie, hogy ennyi embere legyen szükség? Horowitz szólalt meg először: - Mit akarsz, mit tegyek?

Ne jelöljük meg Zoé-t addig, amíg nem tudjuk, hogy mi lesz-e feladata.

“28 dolog, amire már nem vagyok hajlandó, és boldogabb vagyok tőle”

Végignéztem húgom figyelemre méltóan üres — és sápadt — arcán. Amíg nem volt az aranyszínű liliom tetoválás az arcán, addig szabad volt. Amint a tetoválás rákerült az arcodra, akkor nem volt vissza út.